2014. május 11., vasárnap

Mustármag méregtelenítő kúra

Sziasztok!

Ma egy méregtelenítő kúráról szeretnék írni, ami nekem nagyon bevált. Ez jó kezdés lehet azoknak, akik egészségesebben szeretnének étkezni, mert ad egy löketet, és nem mellesleg meg is tisztít.


Ez a méregtelenítés 6 hétig tart, egy évben kétszer lehet megismételni. Minden reggel 2 kiskanál, este pedig 1 kiskanállal kell lenyelni rágás nélkül, 5-6 deci citromos vízzel. Először kicsit furi lehet, a sok kis magocska, de meg lehet szokni. És a citromos víz reggelente felébreszti a szervezetet, nem mellesleg finom is. A magoknak nincsen ízük, hacsak nem szétrágjuk őket.


De milyen hatása is van ennek?

Megtisztítja a bélrendszert, könnyebb lesz az emésztés, szebb lesz a bőr és a haj és persze javul a közérzet is.

Én az első héten még nem tapasztaltam semmi különöset, persze éreztem a hatását, tényleg beindítja az emésztést. Utánaolvastam a neten, esetleges hasmenést okozhat, de ez hamar elmúlik. Ha mégsem, akkor csökkenteni lehet az adagot 1-1 kanálra naponta.
Észrevettem, hogy a hajam sokkal gyorsabban nőtt, és nem is volt töredezett. Talán az 5. héten kezdett el az arcom is méregteleníteni, ami kisebb, kiütésszerű pöttyökben (nem volt piros, csak kis "dombocskák" jöttek ki rajta) jelentkezett, főleg a homlokomon. Kicsit meg is ijedtem, mert nekem a homlokom sosem volt macerás terület, de ez pár nap alatt eltűnt, és nyoma sem maradt.

Persze ez magában is hatásos lehet, de mi próbáltunk úgy étkezni, hogy ne vigyünk be fehér lisztet (beleértve az ebből készült péksütiket), fehér cukrot és adalékanyagokat.
A fehér lisztet helyettesíteni lehet teljes kiőrlésű liszttel, tönkölybúza liszttel (ebből a fehér is jó). Sajnos sok pékárú, ami teljes kiőrlésűnek van feltüntetve, igazából nem az, csak tesznek hozzá pl. 30% teljes kiőrlésűt, beszínezik és kész is. Az Aldiban lehet kapni teljes kiőrlésű, szénhidrát csökkentett cipót. Kicsit drágább, de mivel laktató, elég belőle egy kis szelet is., illetve, mivel a családban csak én ettem, így tényleg kitartott napokon keresztül.
A fehér cukor helyett lehet mézet, xilitet vagy esetleg barna cukrot használni. Én a barna nádcukor mellett döntöttem.
Azért írtam többes számban, mert mi ezt 4-en kezdtük el csinálni, facebook-on csináltunk is egy csoportot, amiben minden nap leírtuk, ki mit evett. Ez nagyon nagy segítség volt, mivel tudtuk, hogy le kell írni, így nem is vittek annyira kísértésbe más kaják. Legalábbis én így voltam vele.


Nagyon fontos, hogy sok vizet igyunk, 2-3 liter naponta. Én azelőtt kb. 1,5 litert ittam, és nehéz is volt többet bevinni, de most már mindig  van mellettem egy flakon ásványvíz, mivel szem előtt van, gyakrabban iszok.

Jó átállás volt a szervezetemnek ez a méregtelenítés, mivel a fogyást 80%-ban az befolyásolja, hogy mit eszünk, az edzés csak a maradék 20%-ért felelős, illetve azért, hogy ne izomból, hanem lehetőleg zsírból történjen a súlyvesztés.
Én azóta is tartom ezt a "diétát", ami igazából nem az, csupán egészségesen eszek. Persze néha becsúszik ez-az, például a jó idő hatására egy fagyi, de utána olyan bűntudatom van... Ilyenkor edzés közben kicsit többet csinálok valamiből, pl több felülést.
Sokan mondják, hogy ők nem bírnának éhezni, meg stb., én a 6 hét alatt, és azóta sem éheztem soha. Mivel 5-6-szor kell enni egy nap, így nem is tudtam éhes lenni, max akkor kezdtem, mikor este sokáig vagyok fent, de alvás közben nem vagyok éhes, úgyhogy ezt megoldom azzal :D
Sose gondoltam, hogy a fehér kenyeret teljesen el tudom hagyni, mert nagyon szerettem, vagy hogy megvagyok teljesen csoki nélkül (persze néha egy kis étcsoki lecsúszik), de sikerült, és minél jobban látom az eredményt, annál kevésbé csábítanak ezek a dolgok.
És sokkal jobban élvezek főzni, olyan dolgokat, amik nekem is jók. Sütni is szoktam, meglepő, hogy mennyire finomak a sütik teljes kiőrlésű lisztből is. Arra gondoltam, hogy esetleg majd rakok fel recepteket is, amik már beváltak. :)

Remélem hasznos volt ez a kis bejegyzés! :)
Ti figyeltek arra, hogy mit esztek?

Zita

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése